
Kisgyón 2012
Legelőször talán kilencedikesként hallottunk a már sokak által átélt és szeretett kisgyóni kirándulásról.
Mint minden osztály, nagy izgalommal vártuk szeptember óta, hogy elérkezzen az a bizonyos májusi érettségi szünet, és mi magunk is részesei lehessünk a hatalmas kalandnak. Ahogy közeledett a várva várt időpont, valahogy, valamilyen úton-módon, de úgy kezdett elhagyni minket, vagy legalábbis engem, a nemrégiben még egekbe szárnyaló lelkesedés.
|
COOLtúra
Mit is jelent ez a tanTovábbi árszemmel? Nehéz megfogalmazni, mit is jelent számomra, számunkra Kisgyón. Hiszen oly’ régen kezdődött. 1997-et írtunk – többen a mai vasvárisok közül még meg sem születtek – amikor Szabó tanár úr, Bujpál tanár úr és jómagam beszélgettünk, és felmerült bennünk, hogy egyetemi mintára itt, a Vasváriban is legyen terepgyakorlat. Akkor még az erdei iskola kifejezést nem is ismertük. Jól emlékeztünk arra, hogy egyetemi éveink alatt mennyi tudással és élménnyel lettünk gazdagabbak…
|