Vándortábor előtti évek…

Jubileumi kiadás – IRKA

Az egész úgy kezdődött, hogy az 50-es évek vége felé iskolai nyári táborokat szerveztünk a Bakonyban. Először Bakonybélen, majd Várpalota felett, Királyszálláson töltöttünk 2-2 hetet az iskola mintegy 40-50 tanulójával. A táborok akkori szervezői között a következő tanárokat találjuk: Kele Ibolya, Szalai Margit, Némedi Mária, Vadál Mária, Koncz László, Bölcsföldi József. Ők most valamennyien már máshol dolgoznak /József A. Gimnázium, Teleki Blanka Gimn., Egészségügyi Szakközépiskola, Művelődésügyi Minisztérium…/.

Ott voltam magam is az akkori időkből egyetlen, ma is vasváris tanár. Nagyon jó hangulatú táborok voltak ezek, sok játékkal, énekkel, nappali sőt éjjeli túrákkal tűzdelten. A különleges részét mégis az jelentette, hogy 10-15 vállalkozó kedvű tanulóval a táborokból, egy-egy több napos különtúrára indultunk, ahol a gyereknek maguknak kellett főzőcskézniük, ellátni önmagukat. Fedél sem jutott éjszakánként a fejük fölé. Tüzet raktunk, belecsavarodtunk egy sátorlapba, s úgy aludtunk. Így alakult az iskola „nomád” csapatta, melyhez dicsőség volt tartozni, hiszen csak kiállt ’’próbatételek’’ után bocsájtottunk új tagokat a felvételi ceremóniák elé.

Három-négy jól sikerült országjáró túrája volt a „nomádoknak”, aztán lassan ellaposodott a dolog, ami azt hiszem, rajtam is múlott, mivel az akkori sportágam, a kézilabda nagyon lekötött. Ezután Bölcsföldi József tanár úr foglalkozott a természetjárókkal. Nagy sikerű túrákat, sőt még sítábort is szervezett. Bölcsföldi tanár úr a 60-as évek közepén átváltott a számítástechnikára Budapestre távozott.

Döbrentei Gyula – 1982