Vándortábor 2003

172647_188605934494382_1239471_oAugusztus elsején, pénteken indultunk útnak óriási hátizsákokkal megpakolva. Néhány „gólya” idén is meglepett minket kitartásával és találékonyságával, ugyanis páran közülük a megszokott kettő batyu helyett három, vagy annál több táskával felszerelve vágott neki a tizenkét órás vonatútnak. Persze mi csak elnézően mosolyogtunk erre: „Úgyis rájönnek, hogy ez nem fog menni, nem fogják bírni.” – gondoltuk. De tévedtünk. Óriási kitartással cipelték hatalmas csomagjaikat a vonaton és a határon, sőt az iglói vasútállomástól egészen csodálatos (valóban csodálatos) szálláshelyünkig. Na jó, néha egy kis segítséget is igénybe vettek egyes hímnemű egyedektől, de csakis azért, mert a fiúk szinte térden állva könyörögtek nekik, hadd cipeljék a táskáikat. (Bezzeg az enyémet nem cipelte senki…) Iglón hamar rádöbbentünk arra, hogy a vásárlás (élelembeszerzés) nem olyan egyszerű dolog, mint azt előre hittük. Végül ezt a problémát is leküzdöttük, ki így, ki úgy, ki ügyesen, ki szemfülesen, ki nehézkesen. (Én természetesen az utóbbiba tartoztam.) Estefelé még olvasnivalót is találtunk magunknak a szobánkban „magyarul”. Magunk is szembesültünk azzal, hogy a magyar nyelv tanulása és alkalmazása elég nehéz lehet a külföldieknek, még annak is, akinek ez a munkája. Szegény szlovákok hiába próbálták magukévá tenni anyanyelvünket, nem nagyon jött össze nekik.

132777_172404879447821_4357654_oMi természetesen megmosolyogtuk az egyes ékezeti, fogalmazási vagy egyéb hibákat, de mégis kedves volt tőlük, hogy ennyire igyekeztek. Másnap az első túra kellemesen telt. Ha jól emlékszem, ez a nap volt az, amikor egyesek külön utakon jártak. Vagy azért, mert azt hitték, tudják, merre kell menni, vagy mert elidőztek valahol. Miközben vártunk rájuk, annyira aggódtunk miattuk, hogy még temetést is rendeztünk az emlékükre. Nagyon szépen sikerültek a jégkrémpálcikából készült fejfák. Később szerencsére ők is megcsodálhatták…

Vasárnap szép, de veszélyes helyeken jártunk. Meredek és csúszós létrákon, majd tálcáról tálcára másztunk. Nekem személy szerint halálfélelmem volt, főleg a létrákon. Hamar rájöttünk arra is, hogyha folyó mentén megyünk, nem érdemes a bakancsunkat annyira félteni, hiszen az úgyis be fog ázni előbb vagy utóbb. Azonban csodálatos helyeken jártunk, kár lett volna kihagyni, megérte felkapaszkodni halált megvető bátorsággal. Igaz, hogy mire felértünk, remegett a térdünk, és vizes volt a zoknink, de boldogok voltunk, hogy felmásztunk. Éjszaka azonban nem volt módunk arra, hogy mindezt kipihenjük, hiszen a szokásos módon elbúcsúztunk a helytől. Van, aki nem tud, vagy nem akar emlékezni erre az estére. Én az utóbbiak közé tartozom. Die folgende Haltestelle, the next stop: Tatranska Lomnica. Vagyis Tátralomnic. A vándortábor második, vagyis utolsó állomásán ez a mondat volt, amire a nap végén már mindenki várt. Ugyanis ezután már mindenhová elektricskával közlekedtünk. A szállás ismét csodás volt, a kaja már kevésbé, de szerencsére közel volt az állomás, ahol bárki beszerezhetett embernek való kaját, ha a pénztárcája bírta.

tatraA legnagyobb gondot azonban a zuhanyzás jelentette. Zuhanyozni kellett, különben az éjszakát a folyosón vagy a faház előtt kellett töltened. Előbbi azonban egész kényelmes volt, de ezt csak az utolsó éjszakán tapasztaltam meg. Szóval a probléma abból állt, hogy több mint száz emberre jutott összesen 3+1 zuhanyzó. Az egyik zuhanyzó azonban kint volt, és ott nemigen volt esélyed arra, hogy meleg vízzel zuhanyozz, és a zuhanyzót egy függöny választotta el a wc-től, bár ezt szerencsére csak közvetve tudom. Tehát mindig élet-halál harc folyt a meleg vízért, és hosszú sor kígyózott a zuhanyzó előtt. A túrák azonban nagyon jók voltak. Óriási csúcsokra jutottunk el, köztük a Rysyre is. Ez volt a legmagasabb csúcs, 2499 m magas, amelyre feljutottunk, szóval, aki ezt megmászta, az belépett az igazi túrázók közé. A magas hegyek azonban csupaszok voltak, és ez roppantul megnehezítette a pisilők vagy pisilni vágyók dolgát… A Rysy után gyógytúrára indult a csapat, de ebben is „megpusztultunk” ráadásul csak az ún. „rokkantak” mehettek le lanovkával a hegyről.304220_267217943299847_99518429_n

Búcsútúránk egy cseppkőbarlangba vezetett, amely szerintem gyönyörű volt, bár némelyek inkább a strandra mentek volna. Szóval az utolsó nap lazán telt, így volt időnk megvásárolni a szuveníreket, amelyeket hazavittünk. Az utolsó este igazi vándortábori hangulatban telt. Igaz, a tábortűz mellett nem sokat időztünk (néhányan el sem jöttek) mert nagyon hideg volt. Viszont  egyeseket nem csak a pulóver vagy a tűz melegített, szóval bírták a hideget (az értelmes beszédet már nem annyira). Azt hiszem, illő módon elbúcsúztattuk a tábort. Én körülbelül két órát aludtam, de másnap a vonatút alatt ezt volt időm bepótolni.

A visszaút félmókásan és fejfájósan telt. Időztünk Kassán is, ahol sajnos csak a gyrosost tudtuk szemügyre venni. Ráadásul aludni sem lehetett, hiszen a vonaton alvókra itt-ott lesifotósok ügyeltek. Szerintem mindenki élményekben gazdagon tért haza. Sajnos nem tudtam mindent leírni, sok mindent kihagytam, és már nem emlékszem mindenre. Ha valaki kíváncsi arra, milyen egy vándortábor, jöjjön el, és nézze meg magának!

Tóth Ágnes