Erdély
2019. július 6-án reggel 4-kor indult el a Vasvári csapata a messzi Erdély irányába. Egy laza 16 órás buszút után végre megérkeztünk a Hargita hegység szívébe, Hargitafürdőre és elfoglalhattuk a szállást.
Másnap indult az első túra, célpontunk a magyarok és székelyek szent hegye, a Madarasi Hargita hegycsúcs. Elképesztő, mennyi kopjafa és nemzeti színű lobogó található ott, szerintem oda felérve mindenkit elfogott a hazaszeretet érzete. Mivel a tábor létszáma magas volt, két csoportra oszlottunk, egyik Igazgató úrral indult Hargitafürdőről, másik pedig Szabó tanár úrral Szentegyházáról. Félúton találkoztunk a hegyi kocsmában, ahol felfrissíthettük magunkat. Az esti vacsora nagyon finom volt és a hosszú túra után kitűnően esett.
Harmadik napon, július 8-án reggel buszba ülve Balánbányára igyekeztünk. Odaértünkkor esett az eső, ámde szerencsénkre hamar elállt. Gyalog indultunk el az Egyes-kő felé. Az út odafelé talán az egyik legnehezebb és legmeredekebb volt. Amint a menedékházhoz felértünk, azt hittük, hogy itt a csúcs, de minden megváltozott, amikor magát a 20 m magas sziklát megláttuk. Bátran mindnyájan fel is másztunk. A túra további részén a hegygerincen meneteltünk, az Öcsém-tetőről gyönyörű kilátásunk volt. Mielőtt leereszkedtünk volna, bekövetkezett a tábor (szerintem) legfélelmetesebb élménye; az egész csoportot bekerítette egy csapat kuvasz kutya. Nem is mertünk elindulni semerre! A pásztorgyerek pedig pechünkre nem is figyelt kiáltozásainkra. Egyszer csak egy vadász jött terepjáróval, aki elintézte, hogy a pásztor elküldje a kutyáit. Szerencsésen megmenekülve leértünk a buszhoz, este a szállásra érve elfogyasztottuk a laktató vacsorát.
A negyedik nap ismét buszúttal indítottunk, 92 km-t a Gyilkos-tóig utazva megérkeztünk a túra kiindulópontjához. Itt a helyi vadőrrel találkoztunk, aki arra a napra túravezetőnk volt. Először a Kis-Cohárdra vezetett fel minket, ahonnan a tóra elképesztő kilátás volt. Útközben nagyon jó vicceket mondott, amik tökéletesen illusztrálták a helyi székely-román együttélést. Leérvén a hegyről, mentünk is fel a másikra. Egy titkos kilátóhelyre mentünk, amit a turisták nem nagyon ismernek, csak a helyiek. A második hely azon a hegyen pedig a Mária-kő volt, onnan letekinthettünk a gyönyörű Békás-szorosra. Fentről sokkal szebb volt! Utána a busz felé visszaindulunk, és volt még 1 óránk körülnézni. Természetesen mindenki kipróbálta az elhalaszthatatlan kürtőskalácsot, ami – függetlenül attól, hogy tél vagy nyár van-e – mindig jól esik. Ugyanolyan jól a vacsora esett még aznap, az egész napi utazás és túra után.
Ötödik napon kis pihenő volt betervezve, Csíkszereda és Csíksomlyó. A zarándokvárosrészben elsőként a Szűz Mária templomot tekintettük meg, amely nagyon impozáns volt. Következőleg a dombon épült kegyhelyet néztük meg, ámde ehhez fel kellett mászni az irtó meredek Kálvárián. Mindenki rendesen elfáradt, mire felért a zarándokhelyhez, és elképedtünk, micsoda tömegek tudnak azon a mezőn összegyűlni minden évben. A nap további részében szabadprogramot kaptunk Csíkszereda belvárosában. Nagyon szép kis óvárosa van, egy délutánt érdemes rászánni. A nem túl kimerítő nap ellenére is élveztük este a vacsorát.
Hatodik napon buszútunk célja Tusnádfürdő volt. A túránk kiindulópontja volt e falu a Szent Anna tóhoz. Mielőtt a tavat megnéztük volna, egy különleges látnivaló még várt ránk: a Mohos tőzegláp. Ez tulajdonképpen az, amit a neve alapján feltételezünk róla: Tőzeg alapú mocsár, ahol csak az ott megtalálható tőzegáfonya terem. A lápban csak hivatásos túravezetővel és az ott kitaposott úton lehet haladni. Egy másik érdekes növényke a mámorka: ha ott helyben eszi meg az ember, gyorsan keresnie kell egy mosdót utána, és valakiknél ezek a tünetek több napig is fennállnak. Amint a tóhoz indultunk, eleredt az eső. Sebaj! Megvártuk, míg eláll és lementünk a Szent Anna tóhoz. Gyönyörű a látvány ott lent, viszont a kürtőskalács nem volt az igazi. Mikor visszaindultunk, szóltak, hogy élőben megtekinthetünk egy igazi medvét! És valóban, a medve ott állt az erdőben, az úttól kb. 20-30 méterre. Mindenki feszülten figyelve el volt kápráztatva a látványtól. Miután kigyönyörködtük magunkat, utunkat Bálványos felé folytattuk, útközben testközelből megismerkedtünk a Buffogó tőzegláppal, ahol szintén kiépített úton lehet haladni. Ahogy mentünk a turistaúton, egyszer csak véget ér, és csobogást hallunk a végén… Nem lesz ez jó, gondoltuk. Azonban Kojak, aki az Igazgató úr barátja leleményessége miatt kis kerülővel újra rátaláltunk a helyes útra, ami egyenesen a buszhoz vitt.
Hetedik nap következett. A Gyimesi havasokba indultunk, egy laza 13 km túra volt csak aznap. Gyimes faluban a helyi étteremben előadás kíséretében megebédeltünk, és elmentünk a történelmi Magyarország legkeletibb pontjára, a vasúti őrházhoz, ami alatt egy bunker található. A kisházban állandó vasúttörténeti kiállítás üzemel. Szemben vele a Rákóczi vár található. A legenda szerint a lépcsőfokait úgy építették, hogy lóval is fe lehessen menni rajta.
Nyolcadik napon a buszunk Kovácspéter nevű kis faluba vitt minket. Ott ered történetesen az Olt folyó, aminek forrása szépen ki is van építve. A hegyen át a Maros forrásához is eljutottunk, ami még szebben meg van csinálva és iható is a vize. Túránk végállomása Marosfő volt. Délután Csíkszeredán meglátogattuk a ,,magyar” boltot, a Merkurt. Ott be tudtunk vásárolni mindenféle helyi élelmiszerkülönlegességből, ételből és italból egyaránt.
Kilencedik napon reggel felmentünk Hargitafürdő közelében található Bagoly-kőhöz. Tökéletes kilátás nyílt a falura onnan. Amint a házhoz értünk, volt egy kis szabadidőnk összepakolni a cuccunkat, amíg délután el nem mentünk a Kossuth-kőhöz. Ott elénekeltük a székely himnuszt és Szabó tanár úr érdekes estét hallgattuk meg: Elment ott a közeli nomád sajtkészítőhöz, és amikor visszajött, egy kutya kitépett egy darabot a nadrágja hátsó részéből!! Mindenki szakadt a nevetéstől!
Este tartottuk meg a táborzáró ,,ünnepséget”, ahol csapatokra oszolva mindenki valamilyen saját művet előadhatott. Játszottunk utána különféle játékokat és énekeltünk dalokat is. Igazgató úr beszédében említette a túra során megtett kilométereket és szintemelkedéseket, valamint külön köszöntött minden egyes új túrázót és végzőst egyaránt. A nagy beszédbe annyira belemerült, hogy majdnem észre sem vette, hogy egy nagy reccsenés hatására a pad összeszakadt!! Természetesen mindenki jót nevetett ezen és ez tulajdonképpen megadta az este hangulatát, mivel azon az esten 2 pad is összetörött… Természetesen a jó hangulathoz hozzájárult a megfelelő mennyiségű sör/bor is (ki melyiket szereti).
Utolsó nap reggel aztán viszont búcsút kellett vennünk egy időre Erdélynek, egy időre legalábbis. Az úton megálltunk Korondon ,,búcsúfiát” venni, és Királyhágón egy utolsót pillanthattunk a messzi Erdélyre.
Összességében nagyon tartalmasan telt a 2019-es tábor, a külföld, de mégis belföld érzés tette igazán különlegessé. A tábor végén kicsit sajnáltuk, hogy vége lett, de ugyanolyan lelkesedéssel vártuk már a 2020-ast, amikor még nem is tudtunk, micsoda élményekben lesz ott részünk…
Füzes Péter 10.A