Vándortáborok ’98

IRKA 1999-2000. tanév 1. szám

Az idén is megrendezésre került a már hagyományosnak mondható természetjáró tábor. Az előző években megismerhettük, mit jelent mindez egy tanár számára. De vajon hogy látja egy diák?

Augusztus 12-én este a székesfehérvári vasútállomás a vasváris indulótól visszhangzott, ami nem is csoda, hiszen ekkor gördült be az a vonat, amelyen a 29 lelkes túrázó utazott. A peronon álló aggódó szülők szívéről nagy kő esett le, hiszen gyermekük idén is épségben ért haza.

A négy táborvezető Tóth Erika tanárnő, Szabó Endre tanár úr (I. turnus), Bujpál Péter és Horváth József tanár urak (II. turnus) ugyanis nap mint nap gondoskodtak a testet és lelket egyaránt igénybe vevő túrákról. Igaz, én személy szerint a puhányabbak közé tartoztam, így az izomnövesztő kirándulások helyett inkább a lélekmelegítő körutakat részesítettem előnyben. De csakis a helyi infrastruktúra fellendítése érdekében!

Ebben az évben az Északi középhegység egy részét jártuk be, a nagy érdeklődés miatt két csoportban. Minthogy a két turnus egymást váltotta, ez a közelség alkalmat adott arra, hogy közös programot is szervezzünk. Így került sor az első szálláshelyen, Szalonnán, egy ”néhány” kilométeres túrára, itt a két tábor ismerkedhetett egymással. Azt hiszem, ez a nap nem csak számomra jelentett felejthetetlen élményt. Ezentúl meg sem próbálnánk száraz lábbal átkelni egy hegyi patakon (bár már most is volt, aki nyakig belevetette magát a vízbe), s a reumától sem kell jó pár évig tartanunk. Szalonnán fürdési lehetőség is adódott egy közeli tóban, amelyet igyekeztünk minél jobban kihasználni, mert a következő helynél, Szögligeten már csak erdőt, erdőt, és erdőt láttunk, hiszen mindkét nap nagyokat túráztunk. A táj csodálatos és megismerkedtünk a gombák élővilágával is (muszáj volt, hiszen vacsorára gyűjtöttük). S ha már ilyen jól belelendültünk a gyaloglásba, így tettük meg az utat Aggtelekre is.
A nevezetes aggteleki cseppkőbarlangot mind a magyar, mind a szlovákiai részről megtekintettük. Aztán irány Felsőtelekes! A helyiek discoval vártak bennünket, így a rudabányai kiránduláson egy kicsit fáradtan néztük meg a Ruda Pithecus Hungaricus lelőhelyét, a leletet megtaláló Hernyák Gábor segítségével. A közeli bányató vize olyannyira felfrissített bennünket, hogy az esti discora már nem is éreztük fáradtnak magunkat. Az utolsó előtti szálláshelyet, Bánkutat a katonai rend és fegyelem jellemezte, itt teljesítették a bátrabb sporttársak a Bükk 900-as túrát. Így fáradtan bár, de törve nem, értük el az utolsó szálláshelyet, Nagyvisnyót. Az itteni kirándulás már csak levezetés volt az előző napok „erőltetett meneteihez” képest, s a Fátyol vízesésben gyönyörködve talán már az otthoni pihe-puha ágyról álmodoztunk.

Ez nem is csoda, hiszen a vándortábori körülmények eltérnek az otthon megszokottól. Sehol nem várt bennünket nagy kényelem, nagy korszerűség, összkomfort. Alkalmazkodnunk kellett, de ez sikerült. Az esti fürdést néha egy-egy „hidrobuli” helyettesítette, és a felszerelésben nem túl gazdag konyhákban is mindig sikerült együtt összehoznunk a vacsorát. S így egy egészen más barátságosabb, szorosabb kapcsolat alakult ki tanár-diák és diák-diák között, jobban megismerhettük egymást, ami a rohanó, feszültséggel és izgalommal teli világban talán soha nem sikerült volna.
Jó volt egy kicsit kiszabadulni ebből a taposómalomból, és jó hangulatban, kellemesen eltölteni ezeket a napokat.

Aki nem hiszi, jövőre járjon utánunk!

A nyári tábort 2 turnusban szerveztük meg. Az egyikben 31, a másikban 29 tanuló vett részt. Két tájegységet jártunk be, 8 napig az Aggteleki-karsztban Szalonna, Szögliget, Aggtelek, Felsőtelekes volt az útvonal, majd a Bükk hegységben Bánkút és Dédestapolcsány bázishelyeken töltöttünk el 5 napot. A tábor alatt több mint 200 km-t gyalogoltunk, negyedrészét hátizsákkal, és több mint 5 km szintemelkedést tartalmazott az útvonal. A táborozók egy része Bánkútról teljesítette a Bükk 900-as csúcsai teljesítménytúrát (húsz 900 m feletti csúcsot kellett bejárni).

Szele-Horváth koprodukció