IRKA 2003-2004. tanév 1. számából
2002. július harmincadika, kedd hajnal. A vasútállomás bejárata előtt újra összegyűlt a vasváris vándortábor csapata. Igaz, ez csak a fele csoport, és néhányan az elmúlt évek vándortáboraiból nincsenek itt, de örömmel látjuk, hogy sok új ember is kedvet kapott a természetjáráshoz. Még azok közül a végzősök közül is eljöttek páran, akik még soha nem táboroztak velünk. Hiszen ezt nem lehet kihagyni!
Az út rendkívül hosszú volt: három vonaton utaztunk, és kora délután érkeztünk meg a sárospataki kempinghez, az első szállásunkhoz. A tűző napon gyalogoltunk a vasútállomásról a kempingig, így rögtön belevetettük magunkat az itt található strand vízébe. Alig kászálódtunk ki a vízből, máris felkerekedtünk, hogy valami mást is lássunk Sárospatakból a strandon és a medencén kívül. Ekkor lehetőségünk volt felkutatni a boltokat és az oda vezető utakat.
Másnap reggel kirándulni indultunk. Ez volt a tábor ”múzeumos” része. Végig jártuk a Rákóczi-várat a ”pincétől a padlásig”, ahonnan gyönyörű kilátás tárult elénk.
A líceumot megtekintve rájöttünk, hogy nem csak nekünk nehéz a diákélet. Ez után az értékes kirándulás után a sárospataki kollégium könyvtárában kiélhettük gyermeki szenvedélyeinket: a puha, bokára köthető papucsokban csak a vasvárisok csúszhattak a könyvtár kövezetén. Miután a sárospataki áruházban feltöltöttük élelmiszerkészletünket, túrázni indultunk az erdőbe. Itt sikerült bőrig áznunk és már második napon összesarazni a túrabakancsunkat, így boldogan, sártól és víztől tocsogva ugorhattunk bele ismét a kemping medencéjébe.
A teljes kollekció megtalálható a facebook csoport albumjai között
Csütörtökön reggel egy szegény kis éhes szarka óriási riadalmat okozott a reggelizők körében. Szerencsére, miután elhessegették, elszállt, így nyugodtan indulhattunk az e napra tervezett aszfalttúrára, Sátoraljaújhelyre. Még Széphalmon is jártunk, és a Kazinczy-mauzóleum előtti csoportkép készítése jobban lefárasztott minket, mint maga a túra. A szálláson utoljára még megmártóztunk a vízben, majd szomorúan elbúcsúztunk Sárospataktól illő módon: azaz dalolva és kortyolgatva.
Másnap kissé kótyagosan felraktuk csomagjainkat a teherautóra, hogy legalább azok utazzanak kényelmesen Bózsvára. Hegyen-völgyön keresztül bandukolva, párszor utat tévesztve, kiizzadva és szőlőcukrokat szopogatva gyakran gondoltunk arra, hogy bárcsak magunkat is becsomagoltuk volna, de aztán rögtön el is felejtettük ezt a badarságot, hiszen ez megfosztott volna minket a túrázás, olykor hegymászás és nyomkeresés élvezetétől. Az út 21 km-es volt, de legalább 50-nek tűnt még az óriási hátizsákjaink nélkül is. Aznap este a bózsvai tömegszálláson sajgó lábaival mindenki hamar nyugovóra tért.
Reggel frissen és üdén felkapaszkodtunk a füzéri várba. Miután megcsodáltuk a gyönyörű kilátást, páran útnak indultak, hogy meghódítsák a Nyagmilicet. A ”hódítók” olyan erősek és kitartóak voltak, hogy visszafelé még fogócskáztak is. Sajnos ennek – mint a gyerekjátékoknak általában – nem lett jó vége. Egyikük ugyanis jó nagyot esett a kavicsos úton.
Vasárnap aszfalttúrára indultunk Hollóházára, ahol megnéztük a porcelánmúzeumot. Visszafelé egy útszéli kút esett az utunkba. Egy vérbeli vándortáboros tudja, hogy ez mit jelent: hidrobulit, na és persze fürdőzést, főleg a gólyáknak. Idén meggyőződhettünk róla. hogy némelyikünk elég gyorsan tud futni. Végül aztán mindenki felfrissülve tért vissza a szállásra. Este a tábortűznél kenyereket pirítgatva, mert abból volt elég, búcsúztunk el Bózvártól.
Augusztus 5-én ismét felpakoltuk hátizsákjainkat a teherautóra, mi meg gyalog indultunk Göncre. Útközben gombagyűjtéssel múlattuk az időt, másnap reggelre finom gombapaprikás lett a zsákmányunkból. Mikor végre megérkeztünk a szállásunkra, és felhúztuk az ágyneműket, kiderült, hogy rossz szárnyban telepedtünk le. A probléma szerencsére megoldódott, így nem kellett alvás helyett ágyak keresgélésével tölteni az időt éjszaka.
Másnap a tábor másik csoportjával együtt ásványgyűjtésre indultunk. Ásványt ugyan nem találtunk, viszont ízletes gombákat szedtünk, amelyet odaadtunk a másik csoportnak, mert ők nem voltak olyan ügyes gombagyűjtők, mint mi. Este elbúcsúztunk Gönctől a szokásos módon…
Szerda reggel Mogyorókára indultunk, az utolsó szállásunkra. Ez egy nagyon ”állati” hely volt: a kutyákon és macskákon kívül még lovak is voltak, amelyekre bármelyik táborozó fizetés ellenében ráülhetett. Augusztus 8-án lelkes csapatunk felmászott a Regéci várhoz. Visszafelé már kevésbé lelkes és ázott csapat lett belőlünk. Délután jégkrémmel vigasztaltuk magunkat az elmaradt túra miatt.
Utolsó napunk Mogyoróskán nyugodtan és esősen telt. Mivel a zuhogó eső miatt túrázásra nem volt lehetőségünk, hidrobulizással mulattuk az időt egészen a záróestéig. Este nemcsak Mogyoróskától, hanem az idei vándortábortól is el kellet búcsúznunk, ezért itt alaposabban búcsúztunk, mint a többi helyen.
Reggel aztán becsomagoltunk, é útnak indultunk hazafelé. A buszt természetesen lekéstük, így gyalog tettük meg az utat a legközelebbi vasútállomás felé. Csak annyit írhatok, hogy soha nem utaztam egy nap annyi vonaton, mint ahányon ezen a napon. Végül sok viszontagság és vonatra való átszállás után hazaértünk Székesfehérvárra, és boldogan köszönthettük hozzátartozóinkat, mesélhettük nekik a vándortábori élményeinket.